A diótörés nem a világ legkreatívabb munkája - van idő közben gondolkodni, így született az ötlet, hogy szülessen egy bejegyzés a dióról, ha már úgyis szezonja van.
Igen széles szakirodalom foglalkozik ezzel a növénnyel, minden porcikáját ismerjük, a millió cikkből nehéz összeszedni egy rövid, átfogó képet - azért megpróbálom.
A dióról alapvetően négy dolog jut eszünkbe: finom és egészséges a termése, hatalmas a fája, sokáig él - és sok embertársunk bánatára, az allergének közé tartozik.
A Kárpát-Medence térségében a "királyi dió" (Juglans regia) a legelterjedtebb, ez az, aminek termését fogyasztjuk. A Juglans nemzetségnek 21 faja - és ki tudja, mennyi nemesített változata van. A nemzetség neve "Juglans" a latin "Jovis glans (Jupiter makkja)" elnevezésből ered. Átvitt értelemben "istennek való termés" a jelentés - így is kezelték elterjedése előtt.
A "királyi dió" (Juglans regia)
A többi faj Délkelet-Európától Japánig, Amerikában Délkelet-Kanadától nyugatra Kaliforniáig, délre pedig Argentínáig él. Magyarországon még az Észak-Amerikából származó fekete dió (Juglans nigra) említhető, parkokban díszfaként találkozhatunk vele, elvétve erdőgazdaságokban is.
A fekete dió (Juglans nigra)
A fűszerként használt szerecsendió - amit még nem ért utol az átnevezési kényszer - nem rokon, nem is dió, annak ellenére sem, hogy a világnyelvek is dióként említik (angolul nutmeg, németül Muskatnuss, a spanyolban pedig nuez moscada a neve). A termése valóban hasonlít a dióra - a botanika (és persze ezzel együtt a növény jellegzetességei) viszont messze helyezték a karácsonyi bejgli egyik legfontosabb összetevőjétől.
Hogy mennyire foglalkoznak iparszerűen a dió termesztésével a világon, íme két érdekes adat: a legnagyobb egybefüggő dióültetvény Iránban van, kb. 750 hektáron, a legtöbb dióerdő pedig Kirgizisztánban van, összesen kb 230,700 hektár (forrás: FAO) - ez ugye 2,307 négyzetkilométer, Budapest 525 km2-es területével számolva valamivel több, mint négy budapestnyi területet jelent. Csak dióból.
A diófa valóban igen terjedelmes. Akár 150 évig is él, 10-25 méter magasra is megnő, és kellő metszés híján a lombkorona szélessége is elérheti a 10 métert. Vegetáció alatt erősen árnyékol, még az egyébként árnyéktűrő növények sem mind maradnak meg alatta. Méretéből adódóan a hazai általános kisvárosi telekméreteken (200-400 négyszögöl) nagyon sokszor átlóg a korona egy része a szomszéd telkére. Ha már itt tartunk, egy jogi érdekesség: valamikor tanultam római jogot az egyetemen (a hallgatók 90-95%-ának megfelelően meg is buktam belőle egyszer, ahogy illik). Gyakorlatilag Róma óta nem változott a jog e része itthon sem. Eszerint, ha diófánk átlóg a szomszéd kertjébe, az ott lehullott - hangsúlyozom, lehullott! - gyümölcsöt a szomszéd összeszedheti, felhasználhatja. Ugyanakkor - lényeges szempont - hogy magáról a fáról nem szedheti le a gyümölcsöt még az átnyúlt részen sem, tehát ha szomszédunk egy dióverő póznával szüretel a mi fánkról, azzal jogsértést követ el. Mindez persze csak egymást ki nem álló szomszédok között élesedik, nálunk például a szomszéd néni átdobálja a nála lehullottakat is.
Ültetése a többi gyümölcsfához hasonlóan ősszel vagy tavasszal esedékes. Ha fát szeretnénk ültetni, két út áll előttünk: vásárolhatunk egy vagy több oltványt a kertészetekben - ez a jobb út, egyrészt, mert így biztonsággal tudjuk kiválasztani a nekünk legjobban tetsző fajtát (Magyarországon a "milotai" fajta a legnépszerűbb, íze, nem túl vastag héja miatt), és az oltott csemeték terméseit 3-4 év múlva már szedegethetjük is. A magról szaporítás ugyan szép, és nemes gondolat, de az így növő fácska csak 10-12 év múlva fordul termőre. Plusz, a dió igen variábilis növény, ha magról vetünk, nem, vagy csak igen ritkán lesz "ugyanolyan" diófánk, mint amely termését használtuk a vetéshez.
Apropó, termőre fordulás: a dió ugyan önbeporzó, de az úgynevezett pollenmisszió csak nagyon rövid ideig (1-2 napig) esik egybe a termő virágok virágzásával. Ezt a nagyobb termesztők néhány pollenadó fával oldják meg, hogy ez az "időablak" nagyobb legyen, és az extra kategóriájú gyümölcsfajta se keveredjen. Városi/falusi környezetben ezt a hobbikertészek öntudatlanul megoldották - ugyan van némi fajtakeveredés, de biztosak lehetünk benne, hogy valahol a környékünkön van egy pollenadó a mi fánkhoz is, így lesz termésünk őszre.
Ápolás: vannak kártevők, szép számmal, ilyen a gyümölcsfoltosság, vagy a gnomóniás levélfoltosság, nedvesebb nyarak esetén a baktériumos rothadás - és 2011 óta az "amerikai import" dióburok-fúrólégy. Az alapvédekezéshez tartozik (a dióburok-fúrólégy kivételével) az őszi, réztartalmú gombaölőszeres lemosó permetezés, ezt a vegetáció, különösen a virágzás alatt is ismételgethetjük. A dióburok-fúrólégy ellen is fegyverarzenál áll rendelkezésre a gazdaboltokban, egyet - elsősorban az öko-kertészek kedvéért kiemelnék: ez a hatóanyag még az öko-termesztésben is engedélyezett. A piretrin, ez a szer rendkívül gyorsan, egy nap alatt lebomlik az UV-sugárzás hatására, nem jut be sem a növénybe, sem a termésbe. Fontos tudni ugyanakkor, hogy rovarölő szerrel való permetezés esetén, bármely rovarölő szerről is legyen szó, abban az évben már nem használhatjuk a fa részeit tea vagy pálinka készítésére! Metszeni szigorúan ősszel metsszük, a tavaszi metszés, az ébredező fa magas gyökérnyomása miatt rothadáshoz vezethet.
A "lényeg", a dióbél :)
A fát jó alaposan kielemeztük, nézzük meg, mi van a dióhéjon belül. Konkrétan egy mini egészségtárat találunk ott - orvosi/dietetikusi vélemények szerint napi 4-5 termésnyi dióbél fogyasztása már jó irányba viszi az egészségünket, lássunk néhányat közülük:
A dióbél A- és E-vitaminban, valamint többféle B-vitaminban is gazdag (köztük a tiamin, ami igencsak jó védelmet ad idegeinknek és izmainknak), sok magnézium és kálium (már megint az idegrendszer, ugye), csontképző fluor, mangán, réz és szelén. Valamint tömérdek rost, ami az emésztésben nélkülözhetetlen, omega-3 zsírsavak a pici szívünknek, többszörösen telítetlen zsírsavak az agyi működés, koncentráció támogatásáért. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy 100 gramm dióbél mintegy 600 kcal tápértékkel bír (ez kb annyi, mintha egy 100 g-os tábla csokoládét ennénk meg, szóval ne mértéktelenül fogyasszuk, végtére is egy olajos magról beszélgetünk..)
Hasznos még emésztési problémákra, Amerikában (USA) tanulmányokat publikáltak, melyek szerint a dió fogyasztásával összefüggésben csökkent az emlőrák gyakorisága, illetve a tumoros mirigyek száma és mérete is. Férfitársaim figyelmébe: képes lebontani az IGF-1 fehérjét, amiről annyit kell tudni, hogy magas szintje a prosztatarák fokozott kockázatát rejti.
És persze, bejgli, pite, flódni, gyermekkorom kedvence, a diós tészta, és százezernyi recept az interneten, melyek nem feltétlenül a dió egészségességét hirdetik, de attól még egytől egyig ínycsiklandó finomságok, ezt a részt a konyhablogokra hagyom :)
Végül ejtsünk néhány szót az egyetlen negatív dologról: sajnos a dió allergén. Az allergia a szervezet immunrendszerének túlzott reakciója, egy kvázi téves riasztás a szervezeten belül, mely - nagyon leegyszerűsítve - hisztamint szabadít fel, ami aztán érezhető tüneteket produkál. Ez a dió esetében lehet szájzsibbadás, bőrviszketés, csalánkiütés, duzzanat az ajkakon, arcon, nyelven vagy a torokban, ziháló vagy nehézlégzés, hasi fájdalom, hasmenés, émelygés, hányás, szédülés, ájulás; súlyos esetben akár életveszélyes és azonnali orvosi ellátást igénylő anafilaxia is kialakulhat. Az allergiás tünetek sok esetben már a dióval való érintkezés (diótörés, sütésre előkészítés) közben is megjelenhetnek. S mivel az allergia bármely életkorban, bármikor kialakulhat, így ha nem voltunk korábban rendszeres diófogyasztók, kisebb mennyiségekkel kezdjünk, és fokozatosan növeljük a mennyiséget.
A legvégére már csak a törés marad: ügyeljünk arra, hogy gondosan tisztítsuk a dióbelet, ne maradjanak benne héjból származó darabok - ezek élesek, és okozhatnak kellemetlen meglepetéseket a gyomorban vagy neadjisten a vakbél környékén is. Figyelem: a kalapács vagy más diótörő eszköz nem a dió része, nem is finom, és a helytelen használatból adódó fájdalmas mellékhatásokért ne a diót és ne is az édesanyját hibáztassuk/vádoljuk, nem tehet róla :) A tisztított dióbelet vékony rétegben terítsük ki akár egy konyharuhára, hagyjuk száradni 1-2 hetet, és utána is jól átszellőző zsákban tároljuk, hogy ne penészedjen/avasodjon. Ilyen zsákokat lehet kapni gazdaboltokban, vagy krumpliszsákból, vagy sűrűbb raschel hálóból magunk is készíthetünk.
Mára kidióztam magam, van még két nagy kosár törni való, úgyhogy be is fejezem ezt a bejegyzést. Szép napot mindenkinek!
FT
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
